Copyright 2017 - Custom text here

A Víz Világnapja - Március 22.

WWD2017 hu CMJN

 

Oláh Pál
Március 22-re

A tiszta víz, mely maga az élet.

Amit a természet megteremtett s védett.
Az ember keze által már mérgezetté lett.
Emberek, nekünk csak ennyit ér az élet?

u.i.
Nincs jövőnk, ha nem lesz vizünk.
Takarékoskodj hát velünk!

 

A víz a földi életet egyik alapvető meghatározója, nélküle nincs élet. A víz az ember számára nélkülözhetetlen mind biológiai-, higiéniai-, egészségügyi-, közlekedési-, és termelési szempontból is. A világ vízfelhasználásának üteme a 20. században kétszeresen haladta meg az emberiség létszámának egyébként is robbanásszerű növekedését. Azonban a világ szinte minden állóvize, folyója szennyezett. Jelenünk és jövőnk, az eljövendő generációk sorsa azon múlik, miképpen gazdálkodunk a Föld vízkészleteivel, hogyan tudjuk megóvni és képesek vagyunk-e megfelelően hasznosítani rendelkezésre álló vizeinket.

Az ENSZ 1993-ban a Víz Világnapjának nyilvánította március 22-ét. E jeles nap minden évben más-más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz alapvető szerepére. 2017-ben a világnap szlogenje a „Szennyvizek? Tiszta vizet!" lett.

Természetes vizeinket nemcsak a szennyvíz, a mértéktelen szemetelés, a kőolajszármazékok, a mezőgazdaságban használatos vegyszerek szennyezik be, de pl. a különböző káros anyagokat szállító csapadék és a gyógyszermaradványok jelenléte miatt is aggódhatunk (utóbbi több mint 90 %-a az emberi vizelettel kerül a szennyvízbe, onnan pedig a természetes vizekbe). A hatóanyagok koncentrációját persze befolyásolja a hígulás mértéke és az alkalmazott szennyvíztisztítás is.

A probléma tehát nem eltúlzott, és megoldásához elengedhetetlen a vízfogyasztás takarékos felhasználásának megszervezése és a vízbe jutatott káros anyagok szabályozása. Még fontosabb a jó minőségű víz pótlását szolgáló, különösen az ipari és háztartási szennyvizek újrahasznosítását biztosító technológiák fejlesztése, rendszerbe állítása.

A szennyvíz megtisztítására számos technológia fejlődött ki, az egyik leginkább elterjedt az ún. eleveniszapos technológia. Azonban egyre többet hallhatunk a szennyvíztisztítás mellett a szennyvíz hasznosításának lehetőségeiről, melynek lényege abban áll, hogy minden, ami a szennyvízben hasznos és kinyerhető, azt ki is kell nyerni, és a cél az (elő)ülepítéssel leválasztott teljes iszapmennyiség felhasználása. A szennyvíziszap szerves trágyaként való hasznosítása a mezőgazdaságban a legkézenfekvőbb lehetőség, ehhez persze elengedhetetlen a környezettudatos csatorna-használat ösztönzése, a szennyvízhálózat rendeltetésszerű használata. Az iszaphasznosítási lehetőségek és a visszamaradt használt víz tisztításának új módszereinek megvalósítása egyaránt további kihívások elé állítja a szakembereket.

A témában további információk, hasznos linkek a Víz Világnapja magyar és angol nyelvű oldalán találhatóak:
http://www.vizvilagnap.hu/index.php/linkek
http://www.worldwaterday.org

Programajánlók a Víz Világnapjához kapcsolódóan:
https://www.programturizmus.hu/search?keywords=&keywords-text=viz+vil%E1gnapja&f-loc=&f-loc-text

Nemzetközi víz világnapi videó: http://www.vizvilagnap.hu/index.php/keresgelo


Források:

Könyv- és folyóirat-ajánló:

 

InCites kutatásértékelő alkalmazás a Szent István Egyetemen

 

2017-ben EISZ előfizetés keretében elérhetővé vált a Szent István Egyetemen az InCites, amely a Web of Science adattartalmára épülő interaktív, kutatást támogató alkalmazás.

Az adatbázis az Egyetem számítógépeiről vagy saját számítógépről az egyetemi wifin keresztül az Eduroam azonosító használatával érhető el a Web of Science felületén, a használathoz egyénenkénti regisztráció szükséges.

Az InCites lehetővé teszi az intézményi kutatás eredményeinek és hatásának nyomon követését, a Szent István Egyetem és más intézmények tudományos teljesítményének és kapcsolati hálójának vizsgálatát. Minden bibliográfiai és hivatkozási adat a multidiszciplináris Web of Science adataira épül. Az adatbázisban különböző elemzési szinteket lehet választani: szerzők, a WoS közleményekben azonosítható affiliációkban megjelent intézmények, országok, szakterületek szerint is készíthetők elemzések.

 

További információk és felhasználói segédanyagok az InCites alkalmazásról a http://about.incites.thomsonreuters.com oldalon találhatók.
Bővebb információ: http://lib.szie.hu/story/incites-kutatasertekelo-alkalmazas-a-szent-istvan-egyetemen

 

Újra elérhető az Art & Architecture Source adatbázis

 

Olvasóink figyelmébe ajánljuk, hogy 2017 januárjától a Szent István Egyetemen újra elérhetővé vált az EBSCO által szolgáltatott Art & Architecture Source adatbázis. A gyűjtemény az Egyetem számítógépeiről, saját számítógépről az egyetemi wifin keresztül, valamint Shibboleth azonosítás használatával az Egyetem hálózatán kívül, saját számítógépről, akár otthonról is elérhető.

Az Art & Architecture Source (korábban Art Source) adatbázis több mint 770 teljes szövegű folyóirathoz és 220 teljes szövegű könyvhöz, valamint több mint 63 000 képhez biztosít hozzáférést. Az adatbázis a szépművészet, a dekoratív és populáris művészet, valamint az építészet és az építészeti dizájn különféle területeivel foglalkozik. A felhasználói közössége sokrétű, mert a művészettudósok, a művészek, a tervezők, a kutatók, az egyetemi hallgatók és az oktatók számára egyaránt alapvető forrást jelent. A feldolgozott teljes szövegű dokumentumok és absztraktok angol, francia, olasz, német és holland nyelvterületekről származnak.

Az adatbázis tartalmát az ismert EBSCO keresőfelületen keresztül lehet elérni. Az Art & Architecture Source adatbázis tartalmában külön is lehet keresni, ehhez az EBSCOhost oldalon az adatbázist ki kell jelölni az előfizetett EBSCO adatbázisok közül.

 

Az Art & Architecture Source adatbázis elérhetőségei:

Az egyetemi hálózaton belül: http://search.ebscohost.com

Távoli hozzáféréssel, saját számítógépről, Shibboleth felületen keresztül az egyetemi azonosító használatával: http://search.ebscohost.com/login.aspx?authtype=shib

 

Bővebb információ: http://lib.szie.hu/story/ujra-elerheto-az-art-architecture-source-adatbazis

 

Új adatbázis hozzáférések

 

2017. januártól a Szent István Egyetemen elérhetővé vált az Akadémiai Kiadó által szolgáltatott elektronikus szótárcsomag, valamint a MeRSZ (Magyar Elektronikus Referenciaművek Szolgáltatás) nevű adatbázis.

Az Akadémiai Kiadó elektronikus szótárcsomagjában összesen 27 szótár tartalma kereshető online felületen. A szótárak között találhatóak kétnyelvű kézi- és nagyszótárak hét nyelven, valamint szakszótárak és magyar egynyelvű szótárak is (pl. Környezetvédelmi lexikon, A magyar helyesírás szabályai legújabb kiadása).

A MeRSZ az Akadémiai Kiadó elektronikus alapműveinek strukturált, teljes szövegű, kereshető és folyamatosan bővülő adatbázisa. Az adatbázisban található magyar nyelvű alapművek a következő kategóriákon keresztül böngészhetőek: biológia, filozófia, fizika, földrajz, gazdaság, irodalomtudomány, jogtudomány, kémia, matematika, műszaki tudományok, művelődéstörténet, nyelvészet, ókortudomány, orvostudomány, pszichológia és történelem. Emellett lehetőség van az adatbázisban hagyományos keresésre, könyvjelzők és egyéni jegyzetek elhelyezésére, kereszthivatkozások kezelésére, valamint dokumentumrészek másolására vagy nyomtatására.

Az adatbázisok elérhetőségei az Egyetem hálózatán belül:
Akadémiai Kiadó Szótárcsomagja: http://eisz.szotar.org
MeRSZ: http://eisz.mersz.org

Az adatbázisok elérhetőségei saját számítógépről, távolról:
Akadémiai Kiadó Szótárcsomagja: https://shibboleth.szotar.org
MeRSZ: https://shibboleth.mersz.org

Bővebb információ: http://lib.szie.hu/story/uj-adatbazis-hozzaferesek-mersz-akademiai-kiado-szotarai

 Hétfő

 ZÁRVA

 Kedd-Csütörtök

 8-17 óra

 Péntek

 8-15 óra

 

Hétfői napokon 9:00-15:00-ig csak a könyvek visszahozatalára vagy a kölcsönzés hosszabbításra van lehetőség.